Az orchideák származása, története és habitusa

Az orchideák a legforróbb sivatagok és a hideg égövi területek kivételével szinte minden kontinensen megtalálhatóak a Földön, de elsősorban olyan sajátos mikroklímájú helyeken szaporodnak, mint a közép-amerikai vulkánok, az Andok köderdeinek határa, Dél-Brazília Atlani-óceán-parti- és középhegységei, továbbá a Hawaii szigetek hegyoldalai, a Himalája délkeleti lejtői, az indokínai szigetek és új–guineai hegyvidékek. A család nyolcvanöt százaléka a trópusi és szubtrópusi területeken epifita módon él, elsősorban a fákra telepedve, de előfordul pár talajlakó (terreszter) és sziklalakó (litofita) faj is.

Az első trópusi orchideát 1732-ben hozták át a Bahamákról Európába. Az orchideák gyűjteményekben való elterjedése mindaddig akadályokba ütközött, míg a XIX. században Angliában számos növényház nem épült. Mivel még nem ismerték az orchideatartás alapvető követelményeit, rengeteg import növény pusztult el, az életben maradt példányok pedig vagyonokért keltek el. A tömeges termesztés csak a XX. században vált lehetségessé a laboratóriumokban végzett steril magvetésnek és a klónozásnak köszönhetően. Ekkor gyorsult fel a hibridek létrehozása is, hiszen az orchideák rendkívül jól keresztezhetőek egymással.

Napjainkban a botanikai fajok gyűjtése, exportja és elpusztítása a legtöbb országban tiltott, de ennek ellenére az emberi gyűjtőszenvedély és az erdőirtások továbbra is rendkívüli mértékben veszélyeztetik e gyönyörű növények fennmaradását.

Az orchideák élőhelyük rovarainak segítségével szaporodnak, ez vezetett a rendkívül szép, illatos és különleges alakú virágok kialakulásához. A hosszú sarkantyús Angraecumokat például csak a hosszú pödörnyelvű éjjeli szenderek tudják beporozni, számos más virág pedig megtévesztésig hasonlít egyes rovarokra. Sajnos ez a ráutaltság gátat is vet a növények elterjedésének, hiszen ha egy területen nem él a beporzó rovar fajta, akkor a klíma hiába megfelelő, a növények nem tudnak megjelenni.

Cymbidium magtokjaAz orchideák magjai 5-18 hónap alatt érnek meg, egy magtokban több millió magocska is lehet. A sikeres csírázáshoz a magnak találkoznia kell egy gombafonállal, mely a kezdeti időkben szimbiózisban élve táplálja a védett, nyirkos, félárnyékos zugban fejlődő kis növényt. Ahogy idősödik, a növény egyre fentebb kúszik a fán, míg el nem éri a naposabb részeket, ahol már virágozni képes. Idősebb korában a legtöbb faj már függetleníti magát a gombáktól, de legalábbis a gomba túlburjánzását akadályozó anyagokat termel.

A mérsékelt öv alatt kevesebb, és szerényebb megjelenésű talajlakó orchideák élnek, amelyek évelő növényként a fagyos teleket a föld alá visszahúzódva vészelik át. Egészen elképesztő példája az alkalmazkodásuknak, hogy a Platanthera hyperbola nevű faj még Izlandon is megél! Réteken, erdei talajokon Magyarországon is megtalálható több faj (Cypripedium, Orchis, Cephalanthera, Ophrys fajok). Ezek a növények szigorúan védettek, leszakításuk, kiásásuk büntetőjogi következményeket von maga után! A szigorú szabályokra szükség is van, hiszen az élőhelyek szűkítésével, a talaj összetételének mesterséges megváltoztatásával az ember folyamatosan rombolja az orchideák élőhelyeit, és a kihalás szélére sodorja őket. A mérsékelt égövi orchidea fajok esetében pedig nem sikerült olyan jelentős sikereket elérni a szaporítás terén, mint a trópusi fajoknál.